Kérvény

Tisztelt Olvasó!

Horváth Janka Júlia vagyok, harmadéves klasszika-filológus hallgató. Ha Ön eddig legalább hellyel-közzel figyelemmel kísérte életemet, tudja, hogy nálam őszintébb lelkesedéssel senki nem szereti az antik kultúrát, a középkori irodalmat, és a szövegekre rakódott évszázados porréteg óvatos lesöprögetését.

A Fatum azonban mégis úgy rendelte, hogy én, a kócos Sisyphos, frissen mosott tüllszoknyámat bepiszkolva, csillogó bakancsom kemény gumitalpát kettérepesztve egész félévben vissza-visszaguruló sziklákat görgessek fel a Parnasszusra, s még ha fel is érek velük, s égve lángoló tüdőmbe langyos tavaszi levegő szorul a csúcson, arra ítéltettem, hogy végignézzem, megbillenve mint zuhannak újra a mélybe, mint nyeli el őket nagy csobbanással a Duna kéksége, akárcsak néhány évszázada Gellért püspököt.

Arra kérem tehát az Olvasót, járjon közben értem Zeusznál, vagy annál az akármelyik istennél, aki a Styxre megesküdött, hogy nem hagy diplomát szerezni az idén ; érje el, hogy megmásítsák szándékukat, s inkább lépjen ki az alvilági lángfolyó medréből, mint hogy még egy évig dologtalan alapszakos legyek.

Én minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében: az imént már a szemeimet is vörösre sírtam az F épület vécéjébe zárkózva, kérvényemet aláírattam, lepecsételtettem a  tanszéki legfőbb hatalmakkal, alig alszom hetek óta, órákat ültem a lelkemben puffogó hamut fel-felköhögve a Tanulmányi Osztályon. Egyik vállamra a szerelmi bánat sújtotta Werther dőlt, s áztatta könnyeivel, a másikra egy sáros lábú, összetört lelkű költő, nyakában kenderkötél : ők is megírták már a maguk kérvényeit az Élethez, de egyikükét sem fogadták el. Én még az ítéletre várok,  s míg várok, a villamos ablaküvegén betűző nappal süttetem a téltől sápadt arcom a mély, szem alatti árkokkal. És arra gondolok, mekkora boldogság, hogy Platón néha már biztatóan rám hunyorog két sor közül, a barlang-hasonlat sötétjéből, hogy Hannibál, a Collegium házőrző macskája vastag fekete bundáját minden reggel végigsimíthatom, és minden este kódexlap-kárpit borul a fejem fölé.

Fél év Párizs ára. Permitte divis cetera.

 

P.s. : Továbbá kérvényezem felvételemet a Majdnem Elrontottam az Életem, de Mégsem, de Lehet, hogy Mégis Klubba, amennyiben létezik ilyen. Amennyiben nem, megalapítom.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s